Lányból-Nő-Nőből-Anya

2013. április 1. - Megfogan szerelmünk gyümölcse. Stílusosan, bolondok napján. Hát ekkor kezdődött igazán a Mi életünk. :) 

Lányból nő, nőből anya.. hol és mikor vannak a határok életünk szakaszai között? Ki mondja meg nekünk, milyen szerepet kell felvennünk? Szükségünk van arra, hogy bárki megmondja nekünk, mit hogyan csináljunk? Mikor hogyan viselkedjünk ,cselekedjünk? Mennyire befolyásolja az "újdonsült" anyukát a környezete, családja? Ez pozitív vagy negatív? Hallgassak-e a nagyokra, tapasztaltakra? .... és még rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem az első trimeszter alatt. 

Félelmeim voltak: mennyire maradok nő? Hogyan fog megváltozni a testem? Hogyan fog rá reagálni a párom? Mennyire fogok elsárkányosodni? Mennyire leszek tipikus H.P. ? 

Mikor már álmodoztam a gyerekről, beszélgettünk róla, estéket szántam arra, hogy egy álomvilágot képzeltem magamnak, és néha-néha el is hittem, hogy ez így lesz. Gyakorlatilag a 8. hétig erről meg voltam győződve. Aztán jött a fekete leves. Lassan-lassan szertefoszlott a rózsaszín köd, kezdtem a realitások talaján lépegetni. Voltak mélypontjaim, nagyon mélypontjaim, még mélyebb pontjaim, és jobb napjaim. 

Az áldott állapot nekem terhességbe ment át. Reggeli rosszullétek, napközbeni rosszullétek, esti rosszullétek. Hányás, hányás, hányás, hányás, még több hányás. Ekkor már tudtam, hogy ez nem az amit elképzeltem magamnak. Kórházba kerültem többször, rengeteget sajnáltam magam. Hol többet, hol kevesebbet. Mindeközben nem gondoltam a páromra. Önző voltam. 

Nem viselkedtem nőként, de leginkább megszűntem társként funkcionálni. Pedig azokban az időkben igen nagy szüksége lett volna Rám A.-nak. Új munkahely, új élet kezdete, új szerepek gyakorlása. Neki talán még nagyobb szüksége lett volna Rám, mint fordítva. Mindezek ellenére, naponta csinálta a reggelit, "fogta a hajam" a nehezebb percekben, támogatott lelkileg, végezte a munkahelyén a munkáját, beilleszkedett egy új környezetbe , és soha de soha nem tette szóvá, hogy milyen vagyok. Nehéz időszak volt ez mindkettőnk számára. Erőt adott nekem. Nagyon sokat. Akkor még szerelmesebb lettem, és tudtam, hogy a lehető legjobb dolog fog velünk történni, és A.-nál jobb apát társat még álmodni sem tudtam volna. 

A sok kórházi negatív tapasztalat, az egyre szűnő rosszullétek után, kezdtem "régi fényemben pompázni". Már amennyire egy kismama tud. 

Foglalkoztam A.-val. Nő voltam mellette újra. Főztem, házimunkát csináltam, költözéssel kapcsolatos ügyeket intéztem, végül de nem utolsó sorban Nő voltam..este is. ;-)

Utólag amit másképp csinálnék: Nem hagynám el sok esetben magam.Foglalkoznék magammal. Sokkal, de sokkal többet törődnék A.-val. 

Foglalkozz magaddal, bármennyire is önzőnek hangzik. Két hányas közt fésülködj meg, az esetleges kellemetlen szagokat irtsd ki a kis pofázmányodból. :) Bármennyire meghökkentő, Nálam ezek is kimaradtak :) Amikor picit érzed magadban az erőt: a férfinek add meg ami "jár" :) 

Azt szokták mondani, hogy a nők anyaságra születtek, belénk van kódolva a törődés, az ápolás..a szeretet, a szerelem a gyengédség . Mindenki a terhesség alatt a kismama felől érdeklődik. És mi van az apukákkal? Őket ki hallgatja meg? Ők kinek beszélnek a gondolataikról , érzéseikről? Hogyan vészelik át a nehéz időszakokat? Te, Ti , Mi, mint Nők, hogyan támogatjuk Őket? Milyen női praktikákat vetünk be? 

Keresem azokat az apukákat, akik vállalják saját sztorijukat, akik fel merik vállalni ezzel a témával kapcsolatos érzéseiket, véleményeiket. !!!! Tanuljunk egymástól, tanuljunk Tőlük!!