Ma ebéd közben karácsonyi dalokat hallgattunk. Boldog voltam. Gyerek evett, etettem, etethettem, kézzel evett, kanállal próbálkozott.
Aztán egy fél pillanatra összeszorult a szívem. Elbújva gyorsan, letöröltem a könnycseppet az arcomról. Eszembe jutottak a gyökereim. Az Én családom. Szétszóródtunk. Nem működünk egységként. Boldogság, boldogtalanság, félelem, kétség, szomorúság. Hogyan jutottunk idáig? Hogyan veszíti el a gyerek a reményt? Miért? Miért pont Velünk? Haza.. lesz még hazám? Van még hazám? Tudok-e hazamenni? Lesz e valaha is hová hazamennem? Gyerekem milyen nagyszülői nagypapa mintát fog látni az Én családom részéről? Mindennapok..apró gondok, nagyobb gondok, egyre nagyobb gondok. így kezdődött. Tűrtek, tűrtünk, ki nem mondott szavak, meg nem bocsájtott dolgok. Távolodás, elhidegülés, el nem fogadás. Meg nem bocsájtás.
Meddig tűrjünk? Van -e jó megoldás? Ki az elszenvedője? Mennyit érzékeljen egy gyerek a vitákból? Váljanak el az utak? A gyerek miatt maradjunk együtt?
A család egy közösség. Hozhatnám a szociológiából jól bevésett definíciót.. de azt gondolom felesleges.
Ha valami javíthatatlan, akkor kell feladni. Próbálni kell helyrehozni. Ha mindkét fél akarja.
Viszonylag jól telt a gyerekkorom. Volt minden benne. Igazi nagy boldogság, szeretet, keserűség, sírás, vágyakozás.
Ha a szülők vitáztak, nagyon rosszul éltem meg. Aztán tinédzserkorban még rosszabbul. Az arcomba tolták nyáron, hogy állandóan csak azon siránkoztam, hogy mennyire rossz nekem, és apám milyen. Belegondoltam. Erre mentek rá az éveim? Nem tudtam fesztelenül csak úgy lenni a barátaimmal? Félnem kellett? Rettegnem? Menekülni akartam? Muszáj volt ezt így megélnünk? Miért kellett így ezt megtapasztalnunk? Miért kellett a húgaimat vigasztalnom? Másképp is alakulhatott volna.. Lehetett volna jobb is. Lehetett volna másabb is.. és ezt a terhet mai napig nem kellene cipelnem. Teher. Most a legnagyobb. Nyom, fojtogat, elnyom, keserűséget okoz.
Az örökös kisebb nagyobb viták, hangoskodások, ilyen - olyan zajok, csapkodások. Képek, rémképek. Mostanában jönnek elő az eltemetett emlékek. Velük kelek, velük fekszek. Nem tudom elengedni. Kérdezem Én: Érdemes a gyerek miatt együtt maradni? Kinek jó az? Meddig kell hinni a másikban?
Inkább csonka családban nőjön fel a gyerek. Legyen vasárnapi apuka,vagy ha úgy jobb akkor ne is legyen apuka. Adja meg más a férfi mintát. Élje meg máshol a gyerek a közösség, a valahová tartozás élményét. De ne egy belekényszeredett helyzetben legyen, ami rá van erőltetve. Senkinek nem jó.
Rosszul vagyok bizonyos szituációktól. Gyenge lettem, bezárkóztam. Ismét. A már itteni kialakult kapcsolataim kezdenek széthullani. Miattam. Ismét kérdezem: Kell -e a gyerek miatt összetartani egy kapcsolatot? NEM!!
Ha a szíved azt mondja: "Erre!" és az eszed azt mondja: "Arra!" - kövesd a szíved szavát! Menj erre! De tudd, hogy ez a veszedelmesebb út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése