2015. január 30., péntek

Napi tipp az AnyaGyárból

Lotti szerencsére keveset betegeskedik annak ellenére, hogy nem kizárólagos anyatejes csecsemő volt. 
Hogy mivel járok hozzá a napi vitaminbombájához?
Változatosan étkezünk és aszkorbinsavas vizet iszik. Gyógyszertárban veszem, 150 g kiszerelésben, olcsó és sokáig elég. 
150 ml vízhez egy késhegynyi C-vitamint keverek. Naponta többször kap keveset, természetesen ha megitta az előző adag vizét. 
Nekünk bevált! Próbáljátok Ti is ki, ártani nem ártunk vele, főleg ebben az influenzás időszakban!
Jó egészséget!

Aszkorbinsav - C-vitamin

2015. január 29., csütörtök

Útkeresés

A gyerek születése után ahogy telik az idő az ember úgy érezheti, hogy egyre "haszontalanabb".
Az elején még kielégített az, hogy eltudom végezni a házimunkát, és emellett a Lottinak is megadtam mindent amire szüksége volt. Mind lelki és testi vonatkozásban. Ahogyan egyre jobban belejöttem a hétköznapi rutinba, kezdtem azt érezni, hogy valami többre vágyódom. Üresek a napjaim, haszontalan vagyok. Nem dolgozok, csak az anyai és "asszonyi" teendőket végzem el. Kezdtem akkor edzésekre járni, angol nyelvtanfolyamra. Jó volt , de egyre telhetetlenebb lettem. Gondolkoztam. Mit és hol rontottam el? Hogyan változtassak? Mivé tudnám (önző módon) jobbá tenni a napjaim?  Félreértés ne essék, nem az volt a probléma, hogy a gyerek nem kötött le, és nem foglalkoztam vele, vagy esetleg a kapcsolatom "A" -val már nem a régi és menekülni szeretnék valami újba, ami által változtathatnék, vagy ami változtatna bármin is. Egyszerűen  nem tudtam kiteljesedni és nem éreztem hogy hasznos tagja lennék a társadalomnak.
Elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi lesz x év múlva, ha a gyerek ovis lesz, mit fogok csinálni? Vissza megyek a régi munkahelyemre? Szeretném Én azt csinálni továbbra is? Megéri?  Miután feltettem magamnak a kérdéseket, rájöttem, hogy nem. Akkor mit csinálhatok? Időm van (ha szeretném), fiatal vagyok, továbbtanulni és önmagam fejleszteni mindig lehet és kell is, ha sikeres szeretnék lenni. Attól, hogy családanya vagyok, nem állt meg az életem. Nem kell a gyerekem betenni bölcsődébe, meg tudom oldani a tanulást és mindent. Nem hiszem, hogy ettől rossz anya lennék, hogy ilyen gondolatok kavarogtak/nak bennem. 
Tehát miután letisztultak bennem a gondolatok érzések, erőt vettem magamon és nekivágtam. Újra érettségizek, és jelentkezek a felsőoktatásba. Ismét tanulni fogok. 

Szerintem sokan vagyunk így, akik a gyerek születése után keresik az útjukat. Beismeri- e az anyukák többsége vagy sem, nem tudom. Egy biztos. Nincs olyan hogy jó vagy rossz anya. Senki nem kelthet bennünk azért rossz érzéseket, mert más a véleménye. Nem szégyen az, ha vannak rosszabb napjaink. Nem kell elbújni a világ elől ha mást szeretnénk. Nem kell magunkat rosszul érezni azért, mert nem tudjuk, hogy most mi  is van Velünk és mit is akarunk valójában. Néha önzőnek is kell lennünk. A gyerek akkor lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha az anyuka is jól érzi magát a bőrében. Nem kell mindig megfelelni, és a sztereotípiák szerinti anyukaszerepet felvenni. Tőled mikor és ki kérdezi meg, hogy -hogyan is vagy valójában és mit érzel? Mikor érdeklődnek igazán felőled? Mikor érdeklődnek a céljaid felől? 
Ritkán. 
Arra bátorítok mindenkit, hogy ne féljetek az újtól és a változástól. Találd meg Önmagad. Bízz magadban, bízz a családodban. Mindig lesznek, akik a választott utadon támadni fognak, de ne hagyd , hogy megtörjenek. Élj meg minden percet. Éld meg a gyerekkel töltött időt. Figyelj Társadra és Önmagadra. Pihenj, ha tudsz, a házimunka megvár. Fejleszd magad, figyelj. Írd le havi lebontásba a céljaid, és hogy mit értél el . Ha nem sikerült elérni akkor miért? Mit kellene változtatni, hogy legközelebb sikerüljön? 

Célokat, kitartást , bátorságot. :)

2015. január 20., kedd

Az anyaság útvesztőjében

Az ember társas lény, szüksége van a kapcsolatokra. Gyerek születése után teljesen átalakulnak a kapcsolataid. A régi barátnőid akik voltak, még nem szültek, és karriert építenek, és erre valahol irigykedsz. A családod távol, akiket igazán barátaidnak mondasz élik életüket, és néha  találkoztok , beszélgettek.
Egy új helyzet alakult ki, alkalmazkodni kell hozzá, de nem megy, vagy csak nehezen.
Hiányzik minden sokszor. A reggeli rituálé, kávé, fogmosás, zuhany. A meghitt esték, a nagy semmittevések, a mozi, a tanulás, a munka. 
Hol vesztettem el Önmagam? Hogyan találhatnék újra Önmagamhoz? Kezdésnek talán fogadjuk el az új kialakult helyzetet. Fogadjuk el, hogy gyökeresen megváltozott az életünk, már nem azok a dolgok a fontosak amik eddig voltak. Ne keressük az olyan emberek társaságát "görcsösen" és ne gondoljuk azt, hogy a gyerektelen emberek mellett ha még kis időre is, de szabadok lehetünk. Talán így van, talán nem. Próbáljuk meg átállítani az agyunkat, és összpontosítani más dolgokra, az újakra. A régi életünket ne próbáljuk meg gyerek mellett élni. Nem fog menni. Hasonlítani fog hozzá, de nem lesz már ugyan az. Maradhatunk "szabadok", eljárhatunk szórakozni, edzeni, kávézni, de ne vágyódjunk arra a dologra ami már elmúlt.
S hogy válaszoljak, a kérdésemre, hogy hol vesztettem el Önmagam? Sehol. Még mindig én vagyok, egy boldog nő. Aki ma már anyuka, és sokkal értékesebb dolgok vannak az életében, mint valaha eddig voltak. Igaz, hogy nem tudok úgy főzni, hogy valaki ne rángassa a nadrágom, nem tudok reggelente fogat mosni, hogy még egy apró kezecske ne turkáljon a számban, nem tudom úgy kisminkelni magam, hogy a púderecset ne legyen legalább félig nyálas, mert valami kis apró gyerek épp bekapta. Igaz, hogy "A-va" nem tudunk nagy meghitt vacsorákat szervezni, nem tudunk kettesben eltölteni egy romantikus éjszakát, nem tudunk a lakásban egy szál semmiben flangálni , mint régen. De mindezekért kárpótol Engem/Minket egy csoda. Aki minden nap emlékeztet arra, hogy ki is vagyok valójában. Ha rá nézek, akkor magamat látom benne, és eszembe jut, hogy nem változott semmi az életembe, nem alakultam át, nem vesztettem el Önmagam, csak megint egy picit önző voltam, és elfelejtettem hálát adni azért amim van. 

2015. január 19., hétfő

Gyógynövény-tejföl arcpakolás

Ma míg a gyerek aludt, arra, gondoltam hogy a meglévő gyógynövényeimet fel kellene használni, és pakolást készíteni belőle. Körül is néztem, rengeteg megmaradt, még a tejserkentős időszakból. Próbáltam költségtakarékos és otthon is megtalálható alapanyagokból egy jó pakolást készíteni . 

Normál arcbőrre való pakolás. 

a recept a következő:


  • 60 g olívaolaj
  • 5 g rozmaringlevél
  • 5 g körömvirág
  • 5 g cickafark
Az alapanyagokat üvegbe áztatjuk 3 hétig. Majd leszűrjük. A léből 5 g-ot használunk fel, és kb 20 g tejföllel bekeverjük, aztán a szűrt lével tetszés szerint hígítjuk
Arcra nyakra kenhetjük, 20 perc után le kell mosni.

Gyógynövények jótékony hatása  : 

Olíva olaj:  hidratál, a bőrt selymessé teszi
Rozmaringlevél: Nyugtatja a bőrt
Körömvirág: bőrápoló, puhító hatása van, bőr öregedésének lassításában is segít. 
Cickafark: Tisztító, összehúzó hatása van

Csodát rögtön NE várjunk! 

/Bőr és szépség könyvben találtam a receptet/


Családi hétvége part 2

Folytatom a hétvégi részünkről már kipróbált programokat. Szintén egy múzeumban voltunk, ismét és sokadjára. Most hétvégén a következőt látogattuk.


Belépőára korrekt, megfizethető. Ugyan bankkártyával lehet fizetni, csak nem működik. Attól , hogy Nemzeti, éppen még működhetne..de hát.. ilyen ez az ország. Szóval, inkább kp legyen Nálatok, mert sem a belépőt, sem a büfében fogyasztott dolgokat NEM fogjátok tudni kártyával fizetni. Ruhatár itt is ingyenes.
Egész napos program, mert látnivaló lesz bőven. 


A Magyarország történetét bemutató kiállítás Nagyon jó. Sok időt szánjatok rá, szerintünk érdemes, mert érdekes. Jó állapotban lévő kiállítási tárgyak, ízlésesen elrendezve, érthetően, kronológiailag, kiállítva. Gyerek itt már nem tudott annyira szabadon mozogni, mert érzékelő érzékelő hátán, és üvegpanelekbe zárt nézni valók. Felnőtteknek élvezhető, gyerek már nem tudott annyit szabadon mozogni. Kevés az interaktív rész, de a látvány feledteti.

Tudós Magyarok akik a XX. századot csinálták. Pici rész, érdekes, inkább használati tárgyak vannak, rengeteg feljegyzés. Igazság szerint csak átfutottuk. 

Állandó régészeti kiállítás. Nagyon jó, modern, ízlésesen elhelyezve a tárgyak. Interaktív részek, ami természetesen nem működik itt-ott. Jellemző. Sok időt lehet itt eltölteni, szánjátok is oda azokat az órákat. 

Koronázási palást. Kis terem, fő attrakciója a palást. Max fél órát lehet ott eltölteni, ha nagyon alapos vagy, na mi nem voltunk azok. Szép szép, de engem abszolút nem varázsolt el. 

A két kőtár részt nem néztük meg, minket nem érdekelt, így véleményt nem tudok írni róla. 

Időszaki kiállításokat átfutottuk. A nevükre sem emlékszem, azt sem tudom meddig lesznek , és a honlapon sem találtam infókat. Jó volt , de nem okozott hűha élményt. De ha már elmentek, mindenképp nézzétek meg. 

Nos, kb felületesen átfutva is 5 órát töltöttünk el az intézményben. Gyerek élvezte, bár nem volt olyan sok hely a termekben, ahol ki tudott volna bontakozni. A helyet abszolút nem mondanám baba barátnak. Ugyan lift van, személyzetet kell megkérni, hogy igénybe tudjátok venni, de ezen kívül semmi, ahol esetleg meg tudod etetni a gyereket, vagy tisztába tudod tenni. Persze, minden lehetséges, meg tudod oldani a pelenkázást is. A büfé melletti mosdóban, ott legalább a csapnál van annyi hely, hogy a gyereket fel tud fektetni és gyorsan meg tudd oldani a cserét. Egy széken elbújva pedig tudsz szoptatni is. A szoptassunk bátran anyukáknak úgy is mindegy, mert Ők kihívóan megoldják bárhol. Szóval a Múzeum nem alakított ki külön a gyerekeseknek semmi részt, de megoldható minden.
Mosdók tiszták, felszereltek. 
Büfé alap, árakról nem tudok, mert nem igazán vettük igénybe, kp hiányában. Mert mint már említettem, kártyával Nem lehet fizetni, Nálunk meg éppen nem volt más. A fene se számított rá, hogy egy múzeumban nem működik a terminál, vagy ki sem alakították. 

Jó program, többszöri látogatást javasolnék, külön-külön időt szentelve az érdekesebb dolgokra. Gyerek sem bírja az egészet egyszerre. Ha rossz az idő és végképp nincs ötletetek, egy programnak nem rossz. Összességében vegyes érzelmekkel távoztunk. 


2015. január 18., vasárnap

Ha nincs ötletetek, hová menjetek a családdal.... Part 1

Mostanában "problémát" jelentett Nálunk, hogy hová is menjünk hétvégén. Sokszor ötlettelenek voltunk, 1 éves gyerekkel nem mindig találtunk jó programot. Játszóházba nem szívesen vinnénk mindig, a zenés táncos mulatságot, kreatív foglalkozást még nem igazán Neki találták ki, bár tudom, vannak ilyen szipi-szupi csuda jó ringatók és mindenek, de az Én gyerekem, nem bír sokáig megülni a fenekén, másrészt az szerintem 2 éves kortól a nagyon tuti. 
Szóval Mi most azt csináljuk, hogy elsősorban Magunknak csinálunk, keresünk programot, ahol a gyerek jól érzi magát. 


Belépő ára korrekt, megfizethető. Bankkártyával való fizetés működik, és nem néznek csúnyán, ha azzal szeretnétek fizetni. Ruhatár ingyenes. 

Időszaki kiállítás (Múmiák), Nekünk nagyon tetszett. Az egy éves gyerek még nem értette, sétálgatott, tér volt Neki , jött-ment. Felnőtteknek nagyon élvezhető, modern, végre nem egy sima unalmas múzeumi kiállítás, interaktív részei vannak, 21. századi. 
A korallzátonyok csodálatos élővilága kiállítást a gyerek élvezte nagyon, Én spec kevésbé. A halak nagyon tetszettek Lottinak. Hosszabb időt tudtunk eltölteni azon a helyen. Jupppi :) 
A dinoszauruszok kora Magyarországon rész az érdekes volt, tapinthattunk, érzékelhettünk, tetszett. Szintén jól járható, gyereket folyton nem kellett "szabályozni", ne menj oda, ne érj hozzá, mert a kiállítást remekül oldották meg.
Magyarország tájait bemutató terem remek. Nagyobb iskolás korú gyerekek számára nagyon hasznos. Iskolai tananyag kiegészítésként, magyarázatként kitűnő. "A" élvezte nagyon, Én már fáradt voltam akkora, a gyerek a hátamon aludt. 
Az ásványok , kőzetek, drágakövek rész, igen gazdag, részletes és jól strukturált. 
Dinókertről nem tudok írni, az minket még nem érdekelt, így azt nem látogattuk. 

Az intézmény akadálymentesített, baba barát. :) Pelenkázó férfi/női mosdóba egyaránt van kialakítva. Liftet kisgyerekesek használhatják, természetesen ott dolgozók segítségével. Véleményem szerint, ha meg tudjátok oldani, hordozóval könnyebb látogatni a kiállításokat. Baba kocsival is nagyon jól járható, ha jobban szeretitek a kocsis megoldást.
A hely tiszta, a mosdók is tiszták, használhatóak. 
Akik visznek magukkal ételt-italt, számukra van kialakítva egy arra alkalmas kis "uzsonnázó hely". 
Baba pihenő rész aranyos, pár db könyv, állatfigurás párnák, ceruza papír, kicsi, de élvezhető nyugiszoba. Ovis korcsoportnak, kisiskolásoknak kis kuckók is vannak kialakítva, ha jól emlékszem az emeleten. 
Büfében szendók, édességek, rágcsa, kávé, tea, üdítő. A kávé nagyon jó árban van, és finom. Az italok szokásos büfé árakban, szendvicset nem kóstoltuk, árai a sütiknek rágcsáknak szerintem magasak. Bár relatív kinek mi a drága. 
Kellemes hétvégi kikapcsolódást, szellemi felfrissülést adó, hasznos program. Ajánlom.


2015. január 15., csütörtök

Gyógyszer nélküli fájdalomcsillapítás vajúdás alatt

A tesóm a napokban szenvedi el, a fiatalság legszörnyűbb heteit, amikor is a féléves hajnalig tartó bulizásokat felváltja a hajnalig tartó tanulás,és a wiskey-colát a kávé. Magyarul a vizsgaidőszakot. Mivel szülésznőnek tanul, rengeteg érdekességet mesél a gyakorlatairól, a szülés előtti, szülés utáni időszakokról amit a mai "informatikai csodákon" keresztül, a laptopra feszülve izgalmasan, sokszor undorral hallgatok végig.
Megkérdeztem tőle, melyik tételt szeretné kihúzni a szóbeli vizsgáján és hogy mi az ami jobban érdekli és érdekes téma. A válasza határozott volt és meggyőző.-"Hááááát Líívi, a fájdalomcsillapítás" Az első ami eszembe jutott: " És ebbe mégis mi az érdekes?"  Majd elkezdte nagy vonalakban elmondani a szülés alatti fájdalomcsillapítás lényegét, fajtáit . Sokszor azt éreztem , bár ne kérdeztem volna tőle semmit,de amikor mondtam hogy " Jó, C. inkább hagyd abba" elkezdett a gyógyszer nélküli fájdalomcsillapításról beszélni. (Hozzáteszem, nekem szülés után jutott eszembe, amikor a szobatársam megkérdezte, hogy kaptam -e fájdalom csillapítót, hogy "baaaaaakkkker tényleg"!!!! /Elfelejtettem, hogy olyan is van és lehetett volna kérni. Bár így is jó volt, nélküle, csak fájdalmasabb, természetesebb/) 
Tovább boncolgatva  a témát, elmondta hogy vannak olyan gyógyszer nélküli fájdalomcsillapítási eljárások, amiket alkalmazva sokszor elkerülhető a "b+olás" a szülőszobán.  Ez az információ, kiváltképp jól jött volna 1 évvel ezelőtt.  Ebből kifolyólag,arra gondoltam, hogy ezek az információk nem  csak engem hanem Titeket is érdekelhetnek, nem beszélve azokról a várandós blogmoly-okról akik a szülés gyönyörűen fájdalmas időszaka előtt állnak.
A gyógyszer nélküli fájdalomcsillapítás lényege, hogy a fájdalom érzetének, megélésének pszichológiai tényezőin keresztül fejti ki hatását.Nagyon sokféle eljárás alkalmazható, de amit most kiemelnék az a vajúdás alatti masszázs.
A többi gyógyszer nélküli fájdalomcsillapítást csak felsorolás szinten érinteném.

  • a hagyományos kínai orvoslás egyik szakterületévé vált akupunktúra,
  • a Magyarországon kevésbé elterjedt hipnózis,
  • homeopátiás szerek (ami nagyon jó placebo)
  • valamint a hidroterápia 
  • és a különböző relaxációt elősegítő terápiák ,pl a  zeneterápia.

A vajúdás ideje alatt elősegíti a relaxációt, a várandóság ideje alatt alkalmazott jóga gyakorlatok elvégzése.
Sattwa Jógastúdió  (Mindenkinek meleg szívvel ajánlom, Nagyon jó hely, harmonikus, nyugodt környezet, kedves, hozzáértő oktató, profi munka, egy szó mint száz, ha helybeliek vagytok, mindenképp menjetek el, ha pedig a környéket jártok, és van időtök, próbáljátok ki! )

Szülés közben a  közérzetet nyugtatja, javítja a félhomály, a nyugodt csendes hely biztosítása, igény kérésére különböző füstölők megléte a vajúdás alatt. Valamint a halk nyugtató zeneterápia alkalmazása is. ( Feltéve ha fizetsz. Sajnos, ha nem fizető vendég vagy, ezek a "luxus" szolgáltatások Neked nem járnak.)
Ezekről tényleg csak érintőlegesen szeretnék szólni, hiszen tudjuk, hogy a jelenlegi egészségügyi intézményekben,igen nagy kiváltsággal kell rendelkezni ahhoz, hogy (igény szerint) mindezeket biztosítsák, hiszen személyi és tárgyi feltételei vannak.
Mint már említettem, engem a vajúdás alatti masszázs hatékonysága kezdett el leginkább érdekelni ezért hát pár sorban leírok néhány fontos tudnivalót róla.

A masszázs jótékony hatása: 
Kiválóan oldja a szorongást, feszültséget, a stressz okozta fej-, nyak- és háttájéki görcsöket,a csomókat, és egyéb problémákat. 
Javítja a vérkeringést, gyorsítja az anyagcserét, javítja a gerinctartást. Magnézium hiányos szülőnőkben, akik hajlamosak a vádlik begörcsölésére,azok a lábszáraikat is bedörzsölhetik finoman. 

A masszázst mindig illóolajjal, semleges krémmel, masszázsolajjal ( ylang-ylang, jázmin, rózsa, levendula kivonatú masszázsolajokkal) alkalmazzák.

Szabályai: 
-tilos hason fektetve masszírozni, ( korai időszakban sem ajánlott)
-mindig oldalra fekve (esetleg ülve ) kell bemasszírozni a masszázsolajat az izmokba,
-óvatosan, durva mozdulatokat elkerülve, lágy könnyed mozdulatokkal lazítunk az izmokon
-a pocakot dörzsölni, dögönyözni, TILOS!

A masszázst együtt szülésnél alkalmazva felfoghatjuk jótékony hatású figyelem elterelésnek is, ami könnyebb szülést eredményezhet és a szülés élménnyé válhat,a megfelelő környezet biztosítása mellett. Élmény ide, élmény oda, fáj az mindenhogy , de a világ legcsodálatosabb dolga.