Az ember társas lény, szüksége van a kapcsolatokra. Gyerek születése után teljesen átalakulnak a kapcsolataid. A régi barátnőid akik voltak, még nem szültek, és karriert építenek, és erre valahol irigykedsz. A családod távol, akiket igazán barátaidnak mondasz élik életüket, és néha találkoztok , beszélgettek.
Egy új helyzet alakult ki, alkalmazkodni kell hozzá, de nem megy, vagy csak nehezen.
Hiányzik minden sokszor. A reggeli rituálé, kávé, fogmosás, zuhany. A meghitt esték, a nagy semmittevések, a mozi, a tanulás, a munka.
Hol vesztettem el Önmagam? Hogyan találhatnék újra Önmagamhoz? Kezdésnek talán fogadjuk el az új kialakult helyzetet. Fogadjuk el, hogy gyökeresen megváltozott az életünk, már nem azok a dolgok a fontosak amik eddig voltak. Ne keressük az olyan emberek társaságát "görcsösen" és ne gondoljuk azt, hogy a gyerektelen emberek mellett ha még kis időre is, de szabadok lehetünk. Talán így van, talán nem. Próbáljuk meg átállítani az agyunkat, és összpontosítani más dolgokra, az újakra. A régi életünket ne próbáljuk meg gyerek mellett élni. Nem fog menni. Hasonlítani fog hozzá, de nem lesz már ugyan az. Maradhatunk "szabadok", eljárhatunk szórakozni, edzeni, kávézni, de ne vágyódjunk arra a dologra ami már elmúlt.
S hogy válaszoljak, a kérdésemre, hogy hol vesztettem el Önmagam? Sehol. Még mindig én vagyok, egy boldog nő. Aki ma már anyuka, és sokkal értékesebb dolgok vannak az életében, mint valaha eddig voltak. Igaz, hogy nem tudok úgy főzni, hogy valaki ne rángassa a nadrágom, nem tudok reggelente fogat mosni, hogy még egy apró kezecske ne turkáljon a számban, nem tudom úgy kisminkelni magam, hogy a púderecset ne legyen legalább félig nyálas, mert valami kis apró gyerek épp bekapta. Igaz, hogy "A-va" nem tudunk nagy meghitt vacsorákat szervezni, nem tudunk kettesben eltölteni egy romantikus éjszakát, nem tudunk a lakásban egy szál semmiben flangálni , mint régen. De mindezekért kárpótol Engem/Minket egy csoda. Aki minden nap emlékeztet arra, hogy ki is vagyok valójában. Ha rá nézek, akkor magamat látom benne, és eszembe jut, hogy nem változott semmi az életembe, nem alakultam át, nem vesztettem el Önmagam, csak megint egy picit önző voltam, és elfelejtettem hálát adni azért amim van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése