Annyira természetes dolognak veszünk sokszor mindent. Pedig hálásnak kellene lennünk. Mindenért.
Elsősorban a szüleinkért.
Anya!
Ugyan Te nem tudsz Róla, hogy Neked írok, de ez így jól van. Remélem egyik nehezebb percben jut el az írásom Hozzád, és az összes fájdalmad megszűnik, míg olvasol a levelem által Engem.
Először is: Köszönöm Neked, a legfontosabb dolgot az életben, az ÉLETEM,
Hálával tartozom Neked azért, mert gondolkodás nélkül felajánlottad az életed, a tested, a karriered és mindened, azért, hogy a világra hozz és felnevelj.
Köszönöm Neked a gondoskodást, a féltést, az önzetlen szeretetet.
Köszönöm azt, hogy mindig a jó út felé terelgettél, még ha nem is tetszett sokszor Nekem.
Köszönöm az apró büntiket, az anyai "pofonokat".
Köszönöm, hogy ha rosszat is csináltam kiálltál mellettem, és önzetlenül szerettél megbocsájtottál.
Miért is írok most?
Azért, mert ugyan elszálltak az évek, de soha nem gondolkodtam azon, hogy öregszel. Te is Én is.
Most eljött az Én időm, hogy mindent visszaadjak, támogassalak, óvjalak, védjelek, terelgesselek, és ne vegyem annyira természetesnek, hogy vagy Nekem.
ígérem, minden erőmmel míg élek azon leszek, hogy megkönnyítsem életed. Mindig minden helyzetben ott leszek Veled, ahogyan eddig is tettem. Jobban vigyázok a szavaimra, cselekedeteimre, hogy azokkal még véletlenül se bántsalak meg. Minden egyes találkozásunkat még jobban meg fogok becsülni, hiszen olyan rövid az élet, és nem vehetem könnyelműen a találkozásainkat. Törekszem arra, hogy a napjaid jobbá tegyem, még akkor is, ha nem lehetünk minden percben együtt.
Soha nem voltál terhünkre, és soha nem is leszel. Kérlek engedd, hogy ezután erőnkön felül melletted legyünk.
Önzetlen szeretettel : lányod.
Kedves olvasó!
Legyetek hálásak. Ne haragudjatok, szeressetek. Ne fecséreljétek el a szép pillanatokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése