Visszagondolva, sok mindent elhanyagoltam, és hagytam hogy behúzzon a fekete mély, ragacsos, fortyogó, bánatos, pesszimista gödrébe az élet. Hagytam. Siránkoztam, sajnáltam magam, rossz kedvem volt, türelmetlen voltam. Barátaimmal, családommal, és a legborzasztóbb, hogy a gyerekemmel. Pedig aztán Ők nem érdemelték meg.
Milyen is az ember? Kifelé mutattam, hogy minden rendben, boldog vagyok, semmi probléma, élem a "majdhogynem tökéletes anyuka" életet.
Na nem így volt.
Elhanyagoltak, használtak, kihasználtak, tapostak, nyúztak-húztak, , kérdeztek, válaszokat, megoldást vártak. Válaszoltam, megoldottam, beszélgettem, intézkedtem, segítettem, s mindeközben kimerültem. A lelkem üres lett. Elfáradtam. Ordítani tudtam volna sokszor a magányomban. Senki nem vette észre, hogy mi történik Velem.
A napok itthon teltek. "A" dolgozott, teljesen a munkába temetkezett, a gyerek öntudatára ébredt, érdeklődött, sírt, hisztizett, sírt, hisztizett, sírt, hisztizett.
Aztán jött a nagy BUMM.
Kimerülten, fáradtan, üres szeretet tankommal a legjobb helyen és időben találkoztam István Atyával.
Keresztelő, majd esküvő ügyben telefonbeszélgetések, misén, hittanon találkozások, jegyesoktatás, gyónás.
Aki eddig nem tudta volna Rólam, Én hiszek az egy Istenben. Vallásom szerint görög-katolikus vagyok. Nem élek minta keresztény életet, de mindig próbáltam, a jóra törekedni, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Egyre többször megfordultunk a templomban, misére is elmentünk, beszéltem a problémáimról, vágyaimról "A"-nak. Megoldásokat kezdtem keresni, nagyon nagyon lassan kezdett csordogálni a tankba az a bizonyos "benzin" . Csütörtökönként a százhalombattai Szent István templom mindenki számára nyitva áll reggeltől estig. Fogtam Lottit, és bementünk. Zokogtam. Felszakadt bennem valami, ami mai napig nem tudom, mi, de jó volt. Úgy éreztem, hogy abban a percben "könnyebb vagyok" , Valaki figyel Rám, és fontos vagyok.
Aztán a legjobb lelkész, pszichológus, akivel eddig találkoztam. István Atya. Nem volt előítéletes. Nem volt kiakadva, hogy nem gyakorlom a hitem, nem fizetek egyházadót, nem vagyok minta görög-katolikus, nem anyagias, nem előítéletes, természetes, fiatal, modern pap. Meggyőzött, vissza adott valamit, ami hiányzott, és nem tudtam róla.
Szóval nem biztos hölgyeim, hogy a lelki töltekezést mindig a görbe estétől, az edzéstől, a szolitól, a kirándulástól, a nagy címlapon elénk kínált dolgoktól kapjuk.
Van amikor egy templom, egy pap és az Isten a lehető legjobb megoldás arra, hogy újra lelki békére találj.
U.I. : azért a szoli sem rossz, de nem tartós megoldás sem a léleknek, sem a testnek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése