2015. március 3., kedd

Lehet, hogy rossz anya vagyok..

  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert nem engedek meg neki mindent
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert elérhető közelségben felejtem a krémeket
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert ha hisztizik, nem az első gondolataim közé tartozik az , hogy odarohanjak és megvigasztaljam
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert néha - néha engedem, hogy tv-t nézzen, még ha szerintem sem jó dolog.
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert nem az ölemben ringatva altatom el
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, mert hagyom, hogy mindenhez hozzápiszkáljon, mindenbe belenyúljon, mindent összekenjen. Sokak szemében ilyenkor felelőtlen vagyok
  • Lehet, hogy rossz anya vagyok, de tudom, hogy minden egyes mozdulatommal, szavammal, cselekedetemmel, Őt segítem.
  • Tudom, hogy a szabályok betartatásával segítem abba, hogy a későbbiekben sikeresen tudjon alkalmazkodni és létezni egy közösségben
  • Tudom, hogy ha ma elér mindent, és ki is próbál mindent, a későbbiekben nem kell a lakást erőddé változtatnom, és elpakolni előle virágot, krémet, laptopot, telefont, poharakat.
  • Tudom, amikor hisztizik, csak a határait próbálgatja, és az akaratát érvényesíti. A későbbiekben tudni fogja, hogy szavakkal, kéréssel, hamarabb eléri a célját, mint a hisztivel.
  • Tudom, ha most engedem neki a mesét, zenét nézni, később nem lesz tv függő, mert számára nem lesz érdekes.
  • Tudom, hogy ha nem ringatom, akkor is egészséges gyerek lesz belőle, és ugyan úgy fog kötődni hozzám, de a későbbiekben az elalvással nem lesznek nagy gondjai.
  • Tudom, ha most megengedem neki a tapasztalás élményét, fenntartom az érdeklődését, nyitott lesz,  és kevésbé lesz félénk.

Tudom, hogy szeret, és érzi, hogy szeretem !




2015. március 2., hétfő

AnyaGyár újdonság! Kreatív AnyaGyár Dóri igényes gyerek-szoba dekorációkat, elsősorban filcből készült képek készítését vállalja. Munkájára igényes, jó áron dolgozik, és egyedi. 
smile hangulatjel
Igény esetén, gyerek szoba falfestést és egyéb dekorációt is készít, megegyezés szerint! Álmodd meg, és Dóri megvalósítja! 

heart hangulatjel






Szeress ma egy picit jobban

Tegnap "A." későn ért haza, és gyakorlatilag nem találkozott aznap "L" -val. 
Fáradt,nyűgös és túlzás nélkül -  nagyon beteg voltam. Természetesen a gyerek Hál Istennek már jobban volt tegnap, így tudott ugrálni a hasamon, megtudta taposni a fejem, tudta a hajam "simogatni", és próbálgatta a "határait". Este fél 7-kor már picit ingerülten hívtam fel, hogy ugyan hol is van már és mikor végez, mert hát Én nagyon beteg vagyok és kezd az a bizonyos cérna elszakadni! "Megnyugtatott" , hogy siet. Ez általában nálunk azt jelenti, hogy minimum egy óra múlva indul el onnan ahonnan éppen van. Összeszedtem a maradék erőm, magamban mondogattam,- hogy kitartás, kb másfél óra múlva a gyerek aludni fog és aztán pihenhetsz- . Miután megbeszéltem magammal fürdetés, játék, összepakolás, majd "L" -t letettem aludni. Kegyes volt hozzám, egyből elaludt, minden extra műsor nélkül. 
Végre eljött az Én időm. Takaró alá bebújtam és zombi üzemmódra kapcsoltam. Átfuttattam az aznapi dolgokat. Milyen volt is az Én pici lányom , mit kellett volna megcsinálnom, megbántottam-e aznap valakit, csináltam-e valami jó dolgot..stb..stb..stb.. 
Aztán "A"-ra gondoltam. Először természetesen a sárkány szólalt meg. Mert mindig sokat dolgozik, alig van itthon, ha itthon van keveset (persze ez belegondolva a dolgokba nem így van) foglalkozik a gyerekkel, Velem.
Aztán megszólalt a belső hang: 
  • Miért is dolgozik sokat? - Azért, hogy a gyereknek legyen meg a jobb cipő, néha-néha tudjunk kikapcsolódni,   és el tudja tartani a családját. 
  • Miért is foglalkozik keveset a gyerekkel? - Azért, mert az egész napi hajtás után jól esne Neki is leengedni, kikapcsolni, pihenni. Szereti ugyan a gyerekét, de nap végére Ő is elfárad. 
  • Miért nem beszélgetünk néha-néha annyit? - Azért, mert egész nap be nem áll a szája, és lehet, hogy jól esik Neki csendben maradni. 


Sokszor egy ölelés, csók és egy rövid kis szeretlek többet mond minden szónál. Meg kell tanulnunk elfogadni és értékelni az apró jeleket.


Aztán hazaért "A".  Első kérdése az volt, hogy hogy van a kis bogara? Mit csinált ma? Sajnálja, hogy nem látta, nagyon hiányzik Neki. Nagyon hiányzik neki, nagyon hiányzik neki..és még többször elmondta. Sajnáltam abban a pillanatban. A napi boldogság fröccse kimaradt aznap. A munka miatt. Nem jó kedvéből, nem a saját maga mulasztása miatt. A munka miatt. 

Szóval dobjuk félre az egónkat, betegségünket, és legyünk hálásak ma nekik. :)
Hiszen míg hozzád megy haza, míg téged szeret, ölel - csókol, a gyerekéért és a családjáért él, nem pedig másért, addig nincsen semmi gond.
Szóval legyetek ma kedvesebbek! Biztosan jól fog Neki esni, és építi a kapcsolatotokat!

2015. február 10., kedd

Segítség a bölcsődei élet elkezdéséhez

Kedves anyukák! 

Lassan itt a bölcsődei beiratkozás ideje. Igaz, hogy 2 hónap még van, de ha jó helyen szeretnéd a gyermeked tudni, ideje bölcsődéket keresgetni és az alapvető infókat beszerezni! Szakképzett csecsemő és kisgyermekgondozó lévén belelátok a bölcsődei életbe és rengeteg tapasztalatot, hasznos információt át tudok adni Nektek ezáltal! Dolgoztam sérült speciális nevelési igényű gyermekekkel, illetve normál bölcsődei csoportban! Segítek felkészíteni a gyermeket, anyukát egyaránt a bölcsődei életre! Szívesen találkozok Veletek egy konzultációra, beszélgetésre, akár tréningre! Budapesten és vonzáskörzetében, akár házhoz is megyek! Csoportos tréningre is van lehetőség, megegyezés szerint! Keressetek bátran! Fazekas Lívia: csecsemő és kisgyermeknevelő gondozó

Fénykép: Kedves anyukák! Lassan itt a bölcsődei beiratkozás ideje.Igaz, hogy 2 hónap még van, de ha jó helyen szeretnéd a gyermeked tudni, ideje bölcsődéket keresgetni és az alapvető infókat beszerezni! Szakképzett csecsemő és kisgyermekgondozó lévén belelátok a bölcsődei életbe és rengeteg tapasztalatot, hasznos információt át tudok adni Nektek ezáltal! Dolgoztam sérült speciális nevelési igényű gyermekekkel, illetve normál bölcsődei csoportban! Segítek felkészíteni a gyermeket, anyukát egyaránt a bölcsődei életre! Szívesen találkozok Veletek egy konzultációra, beszélgetésre, akár tréningre! Budapesten és vonzáskörzetében, akár házhoz is megyek! Csoportos tréningre is van lehetőség, megegyezés szerint! Keressetek bátran! Fazekas Lívia: csecsemő és kisgyermeknevelő gondozó

2015. február 2., hétfő

Hétvégi wellness babával

A hétvégén egy év eleji feltöltődésen voltunk, mert előreláthatólag a családunk legközelebb augusztusban lesz "szabadságon". "A" csak így tudja megoldani a munkahelyén az idén a szabadságát. 
Választott helyünk a Diamant Hotel volt.
Fantasztikus helyen van, látnivaló akad bőven, nyáron még élvezhetőbb lehet, vissza is megyünk még egyszer. 
A szállodának hatalmas a parkja, igényes játszótérrel, állatsimogatóval. Ebben az időben nem tudtuk a játékokat kipróbálni, az állatokat is csak megmutattuk Lottinak. 
Sári csárdát nem próbáltuk ki, csak megnéztük, autentikus, szép, programokban gazdag. Szombatonként disznóvágás, reggelivel, ebéddel . Nagyon jó, bár nem vettünk részt a rendezvényen vidéki gyerekek lévén, inkább "áztattuk" magunkat.

A hotelről:

Jól berendezett, gyerekek számára a "hall"-ban létrehozott kis játszósarok. Sok játék, minden korosztály talál valami érdekeset magának. Könyvek jó állapotban. Fajátékok java részt, némelyikből hiányzik "alkatrész" , de nem ront a minőségen. Esti alvás előtti tombolás helyszínének alkalmas. 
Étterem rész: Igényes. Etetőszékek a legpraktikusabbak (ikeás) , több darab van, felkészültek. 
Bowling pálya: Jó, használható, hangulatos, tökéletesen működik, tudtuk használni, a gyerek "nem zavarta" a játékunkat. Van hely bőven, cipők használhatóak. Ebben a teremrészben darts is van, bár nem próbáltuk ki,működött. Biliárdozásra is van lehetőség egy másik helyiségben, véleményt nem tudok mondani róla, de más vendégek használták, tehát üzemel.
Fitnesz, squash  termet is kínál a szállás. Gépek működnek, fallabdához adott minden, csak használni kell. 

Wellness rész: Képeken nagyobbnak látszik, de tökéletesen elég az egy napos pancsoláshoz. A gyerek rész nagyon jó. Van külön baba-pancsoló, ami nagyon de nagyon jó. A víz hőfoka megfelelő, nagyon igényesen lett kialakítva a hely, nagyobb gyerekek részére a medence tökéletes kis csúszdával. Vízi játékokat is biztosítanak, bár az nem olyan sok, de a 3 évesek tudják használni, ha esetleg otthonról hozott játék nincsen. Videóbarlang is van, ami épp nem működött. Hangulatos ötletes, bár nagyon dohos szag van lent, ezért sok időt nem töltenék ott a gyerekkel. De az ötlet remek. A fali dekort csak dicsérni tudom, felnőtt szemnek is csoda. (a beázások belerondítanak az összképbe, de hát ne a plafont nézze az ember). A víz tisztasága elfogadható, személyzet a hőfokot ellenőrzi. 
Felnőtt rész: Hm... pihenő ágyak jó minőségűek, jól elvannak rendezve. A jakuzzi meleg, működik, még jó, hogy az ember nem látja mennyire piszkos. Az élmény medence rész, hagy némi kivetnivalót. A kialakítása jó, bár, hogy mi az élmény benne azt nem tudom. Itt már piszkos a víz, zavaros, nem is töltöttünk benne sok időt. 
A fenti emeleten van egy hatalmas gyereksarok. Az nagyon jó. Sok játék, mediterrán pihenő a felnőtteknek. Figyelni tudod a gyereket míg játszik. A gyerek nagyon élvezte. Játékok minősége jó, tisztasága kevésbé, de viselhető. Dekor igényes ízléses, dicsérni lehet csak.  Büférész, masszázs szoba, szolárium lehetőségek adottak.
Szauna: Hatalmas, nagyon jó panoráma nyílik, hőfok-páratartalom megfelelő.
Törülközőt, köntöst biztosítanak. Köntösök szakadtak, törcsik foltosak. Nem használtam..
Pub rész hangulatos, kínálat megfelelő.

Ételek íze rendben volt, választék volt bőven a félpanzis ellátásban. Reggelinél a kávé minősége nem az igazi, de ha 2 eszpresszót egybe öntesz, kapsz valami kávé ízt. Egyébként teljesen rendben van a kínálat. 

Személyzet: Udvariasak, segítőkészek, kedvesek, kifogástalanok. Bár néha hangosabbak voltak és meg tud az ember róluk ezt - azt, de Ők is emberek. 

Szobák:  Szobakínálat Megfelelő.

Tisztaság: Itt elég nagy bajok vannak, nem írnék semmit inkább. Röviden, hogy feleszi a piszok a szállodát. Mellékhelyiségek tisztasági kritikán aluli, előző vendég ilyen-olyan foltjai a wc-ben megtalálhatóak. Pókháló, ételmaradékok, kárpitfoltok. Takarítónők vannak, de nem tudom miért. Munkájuk nem látszik. A Ne zavarj táblát nem ismerik, annak ellenére, hogy kint lógott betrappoltak a szobába. Onnan vettem észre, hogy az ágy hát, hogy is fogalmazzak, nem be volt vetve, hanem össze volt dobva, szemetet kivitték. (Nem szeretem, ha a holmimhoz, pizsimhez, hozzányúlnak, így soha nem kérünk takarítást) 

Ár-kínált szolgáltatás- csillag minősítés szerintem nem megfelelő. Egy jobb 3* szálloda ez, mint egy 4* superior. 

Babaágyat biztosítanak, pótágyat is. Pelenkázó összesen csak egy van , a használt pelenkákat nem ürítik. 

Összességében: Jó kis hely ez, baba-barátnak mondható. A gyerekek nagyon élvezik és ez a lényeg. Jó hétvégét tölthet az ember a családjával ott. Nem tiszta szívből ajánlom, de egy próbát megér. 




2015. január 30., péntek

Napi tipp az AnyaGyárból

Lotti szerencsére keveset betegeskedik annak ellenére, hogy nem kizárólagos anyatejes csecsemő volt. 
Hogy mivel járok hozzá a napi vitaminbombájához?
Változatosan étkezünk és aszkorbinsavas vizet iszik. Gyógyszertárban veszem, 150 g kiszerelésben, olcsó és sokáig elég. 
150 ml vízhez egy késhegynyi C-vitamint keverek. Naponta többször kap keveset, természetesen ha megitta az előző adag vizét. 
Nekünk bevált! Próbáljátok Ti is ki, ártani nem ártunk vele, főleg ebben az influenzás időszakban!
Jó egészséget!

Aszkorbinsav - C-vitamin

2015. január 29., csütörtök

Útkeresés

A gyerek születése után ahogy telik az idő az ember úgy érezheti, hogy egyre "haszontalanabb".
Az elején még kielégített az, hogy eltudom végezni a házimunkát, és emellett a Lottinak is megadtam mindent amire szüksége volt. Mind lelki és testi vonatkozásban. Ahogyan egyre jobban belejöttem a hétköznapi rutinba, kezdtem azt érezni, hogy valami többre vágyódom. Üresek a napjaim, haszontalan vagyok. Nem dolgozok, csak az anyai és "asszonyi" teendőket végzem el. Kezdtem akkor edzésekre járni, angol nyelvtanfolyamra. Jó volt , de egyre telhetetlenebb lettem. Gondolkoztam. Mit és hol rontottam el? Hogyan változtassak? Mivé tudnám (önző módon) jobbá tenni a napjaim?  Félreértés ne essék, nem az volt a probléma, hogy a gyerek nem kötött le, és nem foglalkoztam vele, vagy esetleg a kapcsolatom "A" -val már nem a régi és menekülni szeretnék valami újba, ami által változtathatnék, vagy ami változtatna bármin is. Egyszerűen  nem tudtam kiteljesedni és nem éreztem hogy hasznos tagja lennék a társadalomnak.
Elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi lesz x év múlva, ha a gyerek ovis lesz, mit fogok csinálni? Vissza megyek a régi munkahelyemre? Szeretném Én azt csinálni továbbra is? Megéri?  Miután feltettem magamnak a kérdéseket, rájöttem, hogy nem. Akkor mit csinálhatok? Időm van (ha szeretném), fiatal vagyok, továbbtanulni és önmagam fejleszteni mindig lehet és kell is, ha sikeres szeretnék lenni. Attól, hogy családanya vagyok, nem állt meg az életem. Nem kell a gyerekem betenni bölcsődébe, meg tudom oldani a tanulást és mindent. Nem hiszem, hogy ettől rossz anya lennék, hogy ilyen gondolatok kavarogtak/nak bennem. 
Tehát miután letisztultak bennem a gondolatok érzések, erőt vettem magamon és nekivágtam. Újra érettségizek, és jelentkezek a felsőoktatásba. Ismét tanulni fogok. 

Szerintem sokan vagyunk így, akik a gyerek születése után keresik az útjukat. Beismeri- e az anyukák többsége vagy sem, nem tudom. Egy biztos. Nincs olyan hogy jó vagy rossz anya. Senki nem kelthet bennünk azért rossz érzéseket, mert más a véleménye. Nem szégyen az, ha vannak rosszabb napjaink. Nem kell elbújni a világ elől ha mást szeretnénk. Nem kell magunkat rosszul érezni azért, mert nem tudjuk, hogy most mi  is van Velünk és mit is akarunk valójában. Néha önzőnek is kell lennünk. A gyerek akkor lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha az anyuka is jól érzi magát a bőrében. Nem kell mindig megfelelni, és a sztereotípiák szerinti anyukaszerepet felvenni. Tőled mikor és ki kérdezi meg, hogy -hogyan is vagy valójában és mit érzel? Mikor érdeklődnek igazán felőled? Mikor érdeklődnek a céljaid felől? 
Ritkán. 
Arra bátorítok mindenkit, hogy ne féljetek az újtól és a változástól. Találd meg Önmagad. Bízz magadban, bízz a családodban. Mindig lesznek, akik a választott utadon támadni fognak, de ne hagyd , hogy megtörjenek. Élj meg minden percet. Éld meg a gyerekkel töltött időt. Figyelj Társadra és Önmagadra. Pihenj, ha tudsz, a házimunka megvár. Fejleszd magad, figyelj. Írd le havi lebontásba a céljaid, és hogy mit értél el . Ha nem sikerült elérni akkor miért? Mit kellene változtatni, hogy legközelebb sikerüljön? 

Célokat, kitartást , bátorságot. :)